Fotocellás ajtótörés
Az eset még 2013. decemberében történt, a siófoki nyomozók befejezték a nyomozást.
Az eset még 2013. decemberében történt, a siófoki nyomozók befejezték a nyomozást.
A rendőrség vádemelést javasol a két ácsi férfi ellen.
Eltűnés miatt keresték a rendőrök azt a 15 éves fiút, akit egy mezőtúri betörésen értek tetten.
Két orgazdát is elfogtak az esztergomi rendőrök, akik a gyanú szerint lopott járművekkel üzleteltek.
Vádemelést javasol a rendőrség.
Az egyik pécsi kórházból érkezett a bejelentés, hogy elláttak egy házaspárt, akik elmondásuk szerint autójukkal balesetet szenvedtek.
Egy, a helyszínen elhagyott tárgy vezette el a rendőröket ahhoz a 17 éves veszprémgalsai fiatalkorúhoz, aki 2013. december végén egy lakatlan házból vaskályhát próbált eltulajdonítani.
A rendőrök őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki Sátoraljaújhelyen egy sorjázóval és ácskapoccsal támadt egy asszonyra annak lakásán.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hét gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal fejezett be egy bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt folytatott nyomozást.
A budapesti férfi hatszor sikerrel használta hamis igazolványát, a hetedik alkalommal azonban csak a rendőrségig jutott vele. A székesfehérvári nyomozók bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az ellene folytatott nyomozást.