Bűnügyek

Előzetesben a drogdíler

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint kábítószert, új pszichoaktív anyagot, valamint élelmet is adott társainak cserébe a drogok elrejtéséért és értékesítéséért Sajószentpéteren az a terjesztő, akit a rendőrök a közelmúltban azonosítottak és elfogtak.

Lopták és pazarolták az áramot

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem fizetett az elektromos energiáért az a vésztői férfi, aki ellen vádemelést javasol a rendőrség.

Megütötte és elvette pénzét

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaújvárosi nyomozók őrizetbe vették az 51 éves rablót.

Tizenegy helyre törtek be

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal él a rendőrség két jánoshalmi lakos férfivel szemben, akik tizenegy betörést követtek el lakóhelyükön.

Győri testvérpár zsarolt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltekint a feljelentéstől, amennyiben fizetnek neki.

Bűncselekmény Zagyvaszántón

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók megkezdték az elkövető személyazonosságának megállapítását.

Hat bűncselekményt ismert be

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki a gyanú szerint hat dömösi hétvégi házba tört be.

Vádemelési javaslat

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök befejezték a nyomozást a rinyaszentkirályi gázpalackot eltulajdonító férfi ügyében.