Etetővályút, vérnyomásmérőt és motorkerékpárt is loptak
A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogták a fiatal tolvajokat.
A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogták a fiatal tolvajokat.
Vádemelési javaslattal zárult a toronyi ügy.
Nagykorpádon fosztogatott a két férfi, a rendőrség vádemelést javasol ellenük.
A férfit a sértett kiabálására felfigyelő gépkocsivezető és utasa követték a rendőrök kiérkezéséig.
A rendőrök fogták el a NAV egyenruhásai elől menekülő férfit. Mindkét hatóság eljárást indított ellene.
A rendőrök fél órán belül azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki betört egy miskolci dohányboltba.
A négy férfit tizenöt perc alatt elfogták a nagykanizsai rendőrök.
Emberölés bűntett kísérlet miatt javasol vádemelést a rendőrség egy békési nő ellen, aki úgy okozott tüzet otthonában, hogy tudta: élettársa az egyik szobában alszik.
A vasút után a temetőbe mentek lopni.
A rendelkezésre álló adatok szerint fenyegetéssel és erőszakkal vette el több ízben is egy Pápa környékén élő férfinek a nyugdíja nagy részét az a két közeli faluban élő gyanúsított, akiket 2014. április 14-én fogtak el a rendőrök.