Az igazoltatást házkutatás követte

Egy bácsalmási otthonban találtak a nyomozók kábítószergyanús növényi származékot, valamint dizájnér drog előállításához használatos eszközöket és anyagokat.
Egy bácsalmási otthonban találtak a nyomozók kábítószergyanús növényi származékot, valamint dizájnér drog előállításához használatos eszközöket és anyagokat.
Az utasok táskáiból próbált lopni, de elfogták.
Több köbméter szemetet rakott le a 26 éves őrhalmi férfi, aki ellen folytatott nyomozást a hatóság bíróság elé állítás javaslatával zárta le.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást a rendőrség egy gyulai verekedés után.
Borozóban verekedett Balatonfüreden egy 44 éves budapesti férfi.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le a napokban vádemelési javaslattal a nyomozó hatóság M. Zsolt 37 éves mohácsi lakossal szemben.
A meglepetés erejét és a sötétséget használta segítségül a 20 éves gyanúsított.
Ismerőseivel szórakozott, majd egyikük házából pénzt lopott egy férfi Vésztőn. A rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül elfogták és előállították, a lopott pénzt azonban nem találták meg nála. Azt állítja, hogy elhagyta.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Pécsi Rendőrkapitányság K. Bence 22 éves pécsi lakossal szemben.
Tűzoltók érték tetten, majd a rendőrök indítottak büntetőeljárást azokkal szemben, akik be akartak törni egy mezőkövesdi családi házba.