Ágyneműtartóban találták meg a tolvajt - Fotóval
Egy gönci élelmiszerboltba betörő fiút állítottak elő a rendőrök.
Egy gönci élelmiszerboltba betörő fiút állítottak elő a rendőrök.
Egy aggteleki férfi boxerrel próbált nyomatékot adni álláspontjának vitapartnerével szemben.
A gyanúsított három évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményéről is vallott a gyermelyi körzeti megbízottnak.
Hat hajdúdorogi lakost fogtak el és vettek őrizetbe a helyi rendőrök a Készenléti Rendőrség járőreivel közösen.
A bíróság elrendelte az 51 éves Cs. István előzetes letartóztatását.
Oszláron és Ózdon is verekedőkkel szemben kellett intézkedni a rend őreinek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Ablakbetöréssel jutott az elkövető a nagymányoki cég telepének étkezdéjébe. A rendőrség befejezte a nyomozást.
Tüzet gyújtott az ásotthalmi bölcsődében, mert fázott.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le 2014. március 5-én vádemelési javaslattal G. Béla 41 éves pécsi lakossal szemben.