Bűnügyek

KMB: Lát a „pályán”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beszélték a településen, hogy Gadnán feltörtek egy autót, és abból egy napszemüveget is elvittek. A helyi körzeti megbízotthoz is eljutott a hír, aki előző este egy helyi férfin látott egy márkás napszemüveget. A kép összeállt, a tolvajt elfogták.

Megpróbálta kirabolni a kisboltot

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök a közelben lakók segítségével perceken belül elfogták a férfit.

Vádemelés kettős emberölés miatt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baracsi férfi élettársát és nevelt fiát ölte meg. A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak az azóta is előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyében.

A bárányok nem hallgatnak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül visszakapta a sértett az ellopott jószágokat.

Rendőrkézen

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már több alkalommal is bosszúságot okozott a kikapcsolódni vágyó vendégeknek, de elfogták.

Élettársát bántalmazta

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították a férfit.

Tetten ért tolvajok

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Betörtek egy budapesti családi házba, de a tulajdonos megzavarta őket.

Nem szerénykedett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt millió forintot kért a sértettől azért, hogy eltekintsen a feljelentéstől.

Előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a hajdúhadházi lakosokat.