Bűnügyek

Elrejtve a csomagtérben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két szerb férfi 4500 doboz szerb zárjegyes cigarettát akart autójában elrejtve külföldre csempészni.

A gyanú szerint majdnem embert öltek

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta az emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelyet 2013. március közepén indított.

Elfogás - videóval

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségével fogtak el egy férfit Budapesten.

Előzetesben a kelet-magyarországi sorozatbetörők

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség előterjesztése alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte annak a csoportnak a két tagját, akik elfogásukig csaknem félszáz egyházi épületbe és civil ingatlanba törtek be.

Vádemelés a betörő ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bicskén és környékén lakásokból lopott a férfi. Előzetes letartóztatásban várta a büntetőeljárás befejezését.

150 méterig jutottak

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízottakba „botlottak” az elkövetők.