Gyerekkel mentek lopni
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Kisvárdai Rendőrkapitányság.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Kisvárdai Rendőrkapitányság.
Egy idős hölgyet rabolt ki a 21 éves férfi, akit a rendőrök rövid időn belül elfogtak és őrizetbe vettek.
A férfi egy győri társasház alagsorában melegedett. A cigarettáját a padlón eloltotta, majd elaludt. A férfi mellett lévő papírhalom lángra kapott.
A mátészalkai rendőrök most fogták el a szeptemberben történt bűncselekmény gyanúsítottját.
Lopáson tetten ért társaságot állítottak elő a rendőrök Békéscsabán. Az egyik fiatalnál növényi őrleményt találtak, melyből az eddigi információk szerint másoknak is adott.
Nikon a nyomkövető kutya mintegy 3 kilométeren keresztül követte a nyomokat. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a betörőt.
Italozás után kiütötte barátját.
Összeverekedtek egy nagykanizsai benzinkúton, a biztonsági kamerák rögzítettek mindent.
Nemcsak annak az ittas járművezetőnek kell bíróság előtt felelnie, aki balesetet okozott, hanem a gépkocsi tulajdonosának is, aki a vezetést úgy engedte át, hogy tisztában volt vele, a 19 éves nő alkoholt fogyasztott.
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás egy szombathelyi férfivel szemben, akit rablás és súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.