Bűnügyek

Három nap, három lopás

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy miskolci férfi munka reményében érkezett Kisújszállásra, de ehelyett inkább lopott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

Utolsó csepp

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ruhalopás miatt került a rendőrök látókörébe egy oroszlányi nő. Kiderült, több is van a rovásán.

Emberölés Újbudán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki.

Őrizetben a díler házaspár

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 40 éves lakócsai férfi a feleségével terítette a drogot Pécsett, a rendőrök elfogták őket.

Letartóztatták az oroszlányi betörőt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két alkalommal is betört ugyanarra a telephelyre a tettes. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Elfogott tolvaj, visszaadott kerékpár, elismerő sorok

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lajosmizsei rendőrök nemcsak a kerékpárlopással gyanúsítható helyi férfit találták meg, hanem az ellopott biciklit is, amit visszaadtak gazdájának.

Budapesten fogták el a vanyarci betörőt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás bűntett elkövetése miatt körözték azt a 47 éves férfit, aki betört egy közeli utcában lévő lakóházba.  

Öt éve indult

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pont került egy hosszú ügy végére.

Elkötötte főnöke autóját

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kezdetben jó ötletnek tűnő diákcsínynek olykor súlyos végkimenetele lehet.