Telefont, pénztárcát és kocsit loptak
Ellopta ismerőse autóját, pénztárcáját és telefonját két szegedi férfi. A rendőrök rövid időn belül azonosították őket.
Ellopta ismerőse autóját, pénztárcáját és telefonját két szegedi férfi. A rendőrök rövid időn belül azonosították őket.
Gyanúsítottja az ügynek az a 46 éves férfi is, aki a nyíregyházi szórakozóhely előtt kialakult verekedésben a fiaival együtt vett részt és súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Kiszáradt faágakat, leveleket, tuját gyújtott fel Bicskén. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a helyi illetőségű férfit, akit közveszélyokozás kísérlete és más bűncselekmény elkövetése miatt vontak felelősségre.
Egy szombathelyi nőt és egy gersekaráti férfit vettek őrizetbe a Vas vármegyei nyomozók.
Bántalmazta élettársát a férfi, ezért vonultak ki a rendőrök a lakására, ahol marihuánát és annak termesztéséhez szükséges eszközöket találtak.
Ismeretlenek nagy mennyiségű hulladékot halmoztak fel egy csongrádi közterületen. A rendőrök még a bejelentés napján azonosították az elkövetőt.
A Fejér vármegyei nyomozók őrizetbe vették azt a 31 éves soponyai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint öccsét fejszével dobta meg.
Prostituált adta ki bérleménye szabad szobáit szexmunkára.
A győri rendőrök befejezték a közlekedési bűncselekmény nyomozását.
A hevesi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.