Bűnügyek

Több ezer doboz cigarettát loptak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik betörtek egy szendrői dohányboltba, majd onnan több ezer doboz cigarettát és több százezer forintot loptak el.

Vége a bujkálásnak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel tíz évig élt inkognitóban Magyarországon az a 42 éves román férfi, akit a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai Nagykónyi-Medgyespusztán fogtak el szerdán.

Felszámolt autó- és alkatrészbiznisz

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az óbudai nyomozók befejezték az eljárást az ellen a két férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint ​autót loptak, majd azok alkatrészeit eladták vagy beépítették egy másik gépkocsiba.

Térfigyelő kamera buktatta le a kapucnis tolvajokat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói pár órán belül beazonosították a tolvajpárost, amelynek tagjai a gyanú szerint feltörtek egy parkoló teherautót és abból elloptak egy táskát.

Elapasztották a forrást

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapnyi felderítés után kapcsoltak le a nagykőrösi nyomozók két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit. A „zöld” és a „fehér” rendszeresen cserélt gazdát.

Rabló akadt az útjába

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A szolgálaton kívüli rendőr azonnal felismerte a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős nőt Kőbányán.

Jótevőitől lopott – őrizetbe vették

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai vizsgálják, hogy a sükösdi asszony további, hasonló jellegű bűncselekményt elkövethetett-e.