Bűnügyek

​Szokatlan kívánság

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint négy autó kerekét szúrta ki egy férfi Ferencvárosban, majd bement a rendőrségre, hogy feladja magát – azt mondta, börtönbe akar kerülni.

Jó ötletnek tűnt

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves nagybajomi fiatal elkötötte édesapja autóját, majd ittasan falnak ütközött vele.

„Gondolom, elittam”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem emlékezett az erzsébetvárosi betörő, hova lett a lopott pénz.

Két bűncselekmény – három elkövető

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 20 éves férfit és két társát.

Hét év miatt bujkált

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogták azt a körözött férfit, aki két évig rejtőzködött a hatóságok elől.

Négyszer csalt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 69 éves kiskunhalasi lakos ellen, aki ismerőseitől alig másfél hónap alatt több millió forintot kért kölcsön azzal, hogy a pénzt kamatostul visszafizeti. Erre azonban soha nem került sor.

Letartóztatták a vonaton lopó párost

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók két külföldi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik szintén külföldiektől loptak egy nemzetközi vonaton. Tatabányán szálltak le a vonatról, rövid időn belül már kattant is a bilincs.

Kiszűrték a miskolci dílert

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Miskolcon megállítottak egy autót, majd ellenőrizték azt, melynek során a sofőrnél kábítószer gyanús anyagokat találtak. A férfit őrizetbe vette a Miskolci Rendőrkapitányság.