Egy kristályos megállítva
A bükkábrányi rendőrök egy kábítószer-fogyasztó sofőrt fogtak el.
A bükkábrányi rendőrök egy kábítószer-fogyasztó sofőrt fogtak el.
Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.
A helyi rendőrök a helyszínen fogták el azt a férfit, aki a dorogi vasútállomáson feltört két autót.
Egy 55 éves férfi járta az országot, és kifejezetten tanintézmények voltak a célpontjai. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a nyomozást vele szemben.
Az érdi rendőrök elfogtak egy 38 éves férfit, aki a százhalombattai vasútállomásról lopott elektromos rollereket.
Egy időben észlelt gyanús mozgás segített megakadályozni egy betörést Kiskunhalason – az ingatlanon működő biztonsági kamera jelzésének köszönhetően a tulajdonos gyorsan reagálni tudott.
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei.
A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.
Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj.
Még elfogása napján is lopott egy készüléket egy 20 éves várpalotai férfi.