Bűnügyek

Halmozták a jogsértéseket

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök gyanúsítottént hallgatták ki a kunmadarasi vaslopás feltételezett elkövetőit.

Lezárt akta: „Az időjárás nem engedte”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 49 éves férfi építési munkálatok ürügyén, több mint 10 millió forintos kárt okozott áldozataiknak -a gyanú szerint. A monori rendőrök befejezték a nyomozást.

Célirányos betörés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csak egy dolgot akart ellopni a dorogi férfi, és meg is tette: ismerőse légpuskáját.

Négy férfi, három eset

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök egy napon belül három bűncselekmény négy elkövetőjét fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként.

Lószállító „állatorvosi ló”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemcsak a lovak, de a sofőr papírjai sem voltak rendben. A rendőrök az M3-as autópálya Geleji pihenőhelyén intézkedtek egy lószállítóval szemben.

Lezárt akta: Vége a sorozatnak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök befejezték annak a 43 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint társával több horgászboltból különféle felszereléseket lopott. A rendőrök a férfi 48 éves társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.