15 perc

Mindössze ennyi időre volt szükségük a dorogi rendőröknek, hogy elfogják egy rablás elkövetőit.
Mindössze ennyi időre volt szükségük a dorogi rendőröknek, hogy elfogják egy rablás elkövetőit.
A bántalmazás eredményeként életveszélyes sérülést szenvedett az idősebb barát, aki csak másnap hívta a rendőröket és a mentőket.
Több hónapnyi előkészítő munka van a mögött a rajtaütés mögött, amelyet a Pest megyei felderítők szerveztek a Hárs-hegyre. Nem ment egyik napról a másikra, hogy kellő mennyiségű információval megalapozzák a nyomozást, de letalpalták, amit kellett. Az eredmény: két kokainkereskedővel és jelentős mennyiségű cuccal kevesebb az utcán.
Lakásában öltek meg egy fiatal nőt Zuglóban. A feltételezett elkövetőt három órán belül elfogták a budapesti rendőrök.
Életveszélyesen megfenyegette ismerősét egy lábodi férfi.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai a vagyonvisszaszerzés érdekében közel 19 millió forintot foglaltak le az eljárás során.
A Celldömölki Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Garázdaság miatt nyomoz a Celldömölki Rendőrkapitányság.
Személyi sérüléses balesetet okozott a férfi, aki ráadásul a járművezetéstől el volt tiltva.
A ceglédi rendőrök befejezték annak a 37 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint egy magyar zenekar dalszövegírójának adva ki magát milliókkal vert át egy pénzügyi tanácsadót. Mire kiderült, se zenekar, se szerződés, se munkadíj, 11 millió forintja bánta.