Bűnügyek

Illegális küldemény

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök egy kannabisz magokat tartalmazó boríték alapján indítottak eljárást; a címzettet elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

Egy napon belül őrizetben

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi nyomozók elfogták a rablással gyanúsítható férfit.

Lezárt ügyek: Eljegyzésen lopta meg az örömanyát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy berentei nővel szemben folytatott.

Lezárt ügyek: A sanyarú körülmények miatt pusztultak el a kölyökkutyák

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy olyan férfivel szemben folytatott, aki sanyarú körülmények között tartotta kutyáit, oly módon, hogy azok kölykei el is pusztultak.

Őrizetben a szerb embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr 15 illegális migránst szállított egy furgonban, mikor a rendőrök elfogták.

Nem szokványos házikedvencek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Illegálisan tartott és kereskedett védett hüllőkkel, valamint kétéltűekkel egy megyeszékhelyi férfi, akit gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, és lefoglaltak a lakásán 73 egyedet.

A helyszín közelében elfogva

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 41 éves férfi egy diósjenői ingatlan területéről lopott üzemanyagot.