Bűnügyek

Sok bába közt…

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Öt gyanúsított, 113 rendbeli bűncselekmény, nyolcmillió forint hálapénz. Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók.

Besurrant, de lebukott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy keceli nő az éjszaka közepén arra eszmélt, hogy valaki kutat a lakásában.

Megrongálta a bankjegykiadó automatát

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A demecseri rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették az elkövetőt.

Célkörben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Csattant a bilincs a többszörösen körözött férfin.

Tört és zúzott az üzletben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök elfogták a 35 éves helyi férfit, aki ellen büntetőeljárás indult.

Menekülni próbált

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság a napokban fejezte be egy 21 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárását, aki a közlekedési ellenőrzés alól akart kibújni.

Rendőrkézen a szeméremsértő

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök elfogtak és kihallgattak egy helyi férfit.

Egy nap, három körözött férfi

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi akció során fogták el őket.

Eggyel kevesebb drogárus

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Termesztette, fogyasztotta és árulta is a kábítószert egy baranyai férfi, a rendőrök őrizetbe vették a dílert.

A közterületi akciócsoport újabb sikere

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közös szolgálat alatt az egyik rendőr résen volt, így ismét tolvajt fogtak Kecskeméten.