Segítsen, ha felismeri!

2023. 08. 24., cs - 08:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2817/2023. bűnügyi számon jogtalan elsajátítás vétsége miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képeken látható fiatal nő gyanúsítható azzal, hogy 2023. július 8-án 11 óra 30 perc körül Győrben, a Vasvári Pál utcában lévő bevásárlóközpont egyik üzletében, a sértett által földre helyezett női táskából kiemelt egy pénztárcát, és abból 107 ezer Forintot magához vett. Ezt követően az ismeretlen személy a tárcát az üzletközpont környezetében lévő étkezőhely egyik padján hagyta.

A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerái felvételt készítettek.

2

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.