Biztonságban az ünnepek előtt is

2019. 12. 10., k - 13:12
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ajkai rendőrök az adventi időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a bűncselekmények megelőzésére.

Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai prevenciós járőrszolgálatot tartottak 2019. december 9-én délelőtt Ajka belvárosában. A rendőrök a polgárőrökkel, a helyi nyugdíjas klub kortárssegítőivel, valamint diákjárőrökkel közösen hívták fel az állampolgárok figyelmét az év végi ünnepekkel kapcsolatos jogsértések megelőzésére. Kiemelték, hogy a vásári forgatagban, a zsúfolt utcákon és rendezvényeken a bűncselekmények megelőzése érdekében ügyeljenek arra, hogy pénzüket, értékeiket ne tartsák külső kabátzsebekben vagy a táskák, csomagok könnyen elérhető helyein. Arra is figyelmeztették az állampolgárokat, hogy a nagybevásárlások alkalmával a gépjárművekben ne hagyjanak látható helyen értékeket. Javasolták továbbá, hogy lehetőség szerint ne tartsanak maguknál nagyobb összegű készpénzt, és a bankkártyák mellett semmi esetre se tartsák feljegyezve annak PIN kódját.

Az Ajkai Rendőrkapitányság és az együttműködők közös járőrszolgálata folyamatosan jelen lesz a közterületeken és a vásárok, bevásárlóközpontok környékén egészen az év végéig, hogy az ünnepek hangulatát ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés.

adventi akció

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.