A szemtanú jelentkezését várjuk

2023. 10. 05., cs - 08:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök egy baleset kapcsán kérik a segítséget.

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11010/1056/2023. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozás miatt.

A jelenlegi adatok szerint 2023. július 8-án 15 óra 40 perc körül közlekedett egy kerékpáros Tardos felől Agostyán irányába. Vele azonosan haladt egy személygépkocsi, ami az előzést megkezdte, de a visszatérés során a kerékpárosnak érintőlegesen nekiütközött. A kerékpáros férfi elvesztette egyensúlyát, majd elesett. A tatabányai rendőrök kérik annak a járművezetőnek a jelentkezését, aki látta a balesetet, és a balesetet követően a kerékpáros mögött állt meg.  

Kérjük, hogy amennyiben érdemi információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111”Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó, vagy a 34-517-777-es telefonszámon.

 


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.