A vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette, keressük

2024. 06. 19., sze - 11:18
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy tehergépkocsi ismeretlen sofőrjének beazonosítása érdekében.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2542/2024. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt egy ismeretlen gépjárművezető ellen. 

Mosonszentmiklóson, a Radnóti Miklós utcában, a Vasút sor felől a Béke utca irányába közlekedett egy ismeretlen – feltehetően bolgár honosságú – tehergépkocsival annak ismeretlen sofőrje 2024. június 12-én 14 óra 45 perc körül. A járművel egy vasúti átjáróba úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött.

A balesetet követően az ismeretlen személy a tehergépkocsival a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül hajtott el.

2

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fehér László

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a férfi megtalálása érdekében.

 

Elfajult a haragos viszony

Gyújtogatásig mérgesedett két férfi vitája. A berettyóújfalui rendőrök rongálás miatt nyomoztak.

 

Vissza a hűvösre

A püspökladányi rendőrök elfogták azt a 24 éves helyi lakost, aki nem tétlenkedett egy hónappal ezelőtti szabadulása óta.