Elvágta a fékcsövet, keresi a rendőrség

2022. 02. 24., cs - 08:12
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök várják az állampolgárok segítségét!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 12000/73/2022. bűnügyi szám alatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. február 20-án 18 óra és 2022. február 21-én 5 óra közötti időben, a Mátraverebélyben egy garázsban elhelyezett  személygépkocsi hátsó kerekéhez tartozó fékcsövet elvágta. A bűncselekmény következtében személyi sérülés nem történt, a gépjárműben anyagi kár keletkezett.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett gyanúja miatt indított eljárásban kérjük a lakosság segítségét. Akik az eset körülményeiről, az elkövető kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályán (Salgótarján, Kossuth út 5. szám), vagy tegyenek bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.