Felismeri őket?

2023. 06. 05., h - 10:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik a két ismeretlen férfi azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2132/2023. bűnügyi számon lopás vétsége kísérlete elkövetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képeken látható ismeretlen fiatalemberek gyanúsíthatók azzal, hogy 2023. május 25-én 1 óra 40 perc körül Győrben, a Bem téren lévő parkban található nyilvános WC ajtaját megfeszegetve oda bementek, és ott a pénzkazettát próbálták kinyitni, azt megrongálták, azonban a benne lévő készpénzhez nem fértek hozzá. Az eddigi információk szerint lopási kár nem keletkezett, azonban a rongálással a férfiak körülbelül 120.000,-Forint kárt okoztak.

2

A feltételezett elkövetőkről a közelben lévő biztonsági kamera felvételeket készített.

3

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámot, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Balesetet okozott, majd elhajtott

Közlekedési balesetet okozott egy sofőr Csongrádon, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.

 

Bátor sárkányhajósok

A vármegyei rendőrfőkapitány elismerést adott át azoknak az életmentő pécsi diákoknak, akik egy vízbe esett férfit mentettek ki a tóból Orfűn.

 

Elfogták a törvényszegőt

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki egymást követően több alkalommal is törvényt sértett Makón.

 

Lezárt ügy: a gyűjtőszenvedély fogságában

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezett egy országos koordináció keretén belül vizsgált ügyet, amelyben közel 50 lőfegyvert, illetve azokhoz tartozó különböző alkatrészeket, eszközöket és csaknem 3000 lőszert foglaltak le.

 

Rendőrkézen a garázdák

A szegedi rendőrök elfogták azt a két helybéli férfit, akik egy fesztiválon bántalmazták ismerőseiket.

 

Tizenhárom illegális migránst csempészett

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki 13 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.