Garázdaság miatt keressük

2024. 02. 28., sze - 09:06
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök keresik a felvételen látható férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság 01020/191/2024.bü. számon eljárást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a felvételen látható férfi 2024. február 4-én 13 óra 7 perc körül egy II. kerületi kávézó bejárati ajtajának üvegét betörte, majd a helyszínről távozott.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.