Keressük a tettest!
Az ismeretlen elkövető autógumikat tett a sínek közé a Bátonyterenye melletti nyílt vasútvonalon.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat 12000/132/2026. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen, aki 2026. március 12-én 14 óra 50 perc és 15 óra 09 perc közötti időszakban, a Mátraverebély megállóhely és Nagybátony közötti nyílt vasúti pályatest sínszálai közé autógumikat helyezett el, ezzel veszélyeztetve a vasúti közlekedés biztonságát és a vasúti szerelvényen közlekedők életét és testi épségét. A cselekmény következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.
A rendőrök közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt indított eljárásban kérik a lakosság segítségét. Akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, kérjük, jelentkezzenek a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályán (Salgótarján, Kossuth út 5.) személyesen, telefonon a 06-32-411-255 hívószám 33-50-es mellékén, vagy tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-810-107 „Telefontanú" zöld számán, továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon.