Keressük Éva nénit!

2014. 11. 26., sze - 16:31
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság eljárást folytat 03050/3728/2014. ált. számon Farkas Jenőné Gulyás Éva eltűnése miatt.

A 79 éves nénit 2014. november 23-án Kiskunfélegyházán, otthonában  látták utoljára.  Azóta ismeretlen helyen tartózkodik, magáról életjelet nem adott. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Személyleírása: 130-140 centiméter magas, vékony testalkatú, körülbelül 48 kilogramm, nyakig érő ősz haja, barna szeme van, továbbá a bal kéz csukló feletti részén keresztirányban egy korábbi sérülésből származó vágási - műtéti heg látható, illetve csípő tájékon is műtéti heg van.

Eltűnésekor: szürkés szoknyát, kötött kardigánt viselhetett; a lábán mamusz, fején kendő lehetett.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nénit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), illetve a 107 vagy 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.