Két verekedő megvan, kettőt még keresnek

2024. 01. 17., sze - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt keresik a felvételen látható két férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság 01100/2286/2023. bűnügyi számon csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a felvételeken látható két férfi 2023. szeptember 10-én 0 óra 20 perc körül Budapest X. kerületében, a Bányató utca és a Tavas utca kereszteződésénél előzetes szóváltást követően verekedésben vett részt két másik férfival.

A csoportosan elkövetett garázdaságban részt vett négy férfiből kettőt már elfogtak a rendőrök, a további két feltételezett elkövetőt felvétel alapján keresik.

  1. Az egyik ismeretlen férfi erős testalkatú, szakállas, kopasz. A bűncselekmény elkövetésekor fekete pólót és melegítőnadrágot, illetve a verekedés előtt fekete baseball sapkát viselt.
  1. Társa vékony testalkatú,  a bűncselekmény elkövetésekor fehér pólót, szürke nadrágot, fehér cipőt, valamint fekete-fehér baseball sapkát viselt. A férfinál egy kisméretű táska is volt, a felsőtestén átvetve.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételeken látható két férfit felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.