Közlekedési baleset okozóját keressük

2021. 12. 07., k - 13:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki egyenruhások a lakosság segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához.

A Siófoki Rendőrkapitányság a 14060/1912/2021. bűnügyi számon baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2021. december 2-án 16 óra 20 perc körül Siófokon, a Bláthy Ottó utca és a Kandó Kálmán utca kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen egy ismeretlen forgalmi rendszámú, szürke színű Renault típusú személygépkocsi elütött egy férfit, aki súlyos sérülést szenvedett. A baleset után a gépkocsivezető megállt, az elütött gyalogoshoz visszament, majd mikor látta, hogy a bajbajutott segítségére siet valaki, adatainak megadása nélkül a helyszínről Fonyód irányába elhajtott.

Kérjük mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták vagy azzal kapcsolatban információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a 8600 Siófok, Sió utca 12-20. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.