Lopás miatt keressük

2023. 04. 20., cs - 11:15
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi műszaki üzletből okosórát lopott.

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/4344/2022. bűnügyi számon, lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az elkövető 2022. november 22-én 14 óra körül a termékről levette az áruvédelmi eszközt, és azt a saját telefonja alá rejtve eltulajdonította. Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített az esetről, így a gyanúsítottról is.

A rendőrök kérik, hogy akik a képeken látható férfit felismerik, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, valamint e-mailben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.