Lopás miatt keressük a férfit, felismeri?

2023. 11. 13., h - 12:36
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/3150/2023. bűnügyi számon lopás bűntette gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás adatai szerint 2023. július 15-én 7 óra 10 perckor két férfi – egymás tevékenységéről tudva – Győrben, a Nagysándor József utcában egy üzletből  különböző termékeket lopott el, és megkísérelték azokat a boltból kivinni. Cselekményüket észlelve az üzlet alkalmazottja utánuk indult, így az elkövetők a lopott tárgyak egy részét hátrahagyták, majd elmenekültek.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőiről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített, mely alapján az egyik elkövető beazonosításra került.

1

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.

 

Rendőrök a villamosokon és a buszokon

A budapesti rendőrök több embert elfogtak, hármat előállítottak, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték a 4-es, 6-os, az 1-es villamosokat és a 151-es autóbuszokat.