Lopás miatt keresünk négy nőt

2025. 12. 05., p - 08:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága a 01020/2186/2025. bűnügyi számon indított eljárást lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint négy nő 2025. november 3-án 11 óra 13 perc és 11 óra 19 perc között egy II. kerületi áruház egyik üzletéből 16 pár cipőt tulajdonított el. Az okozott kár összesen közel félmillió forint.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A felvételen látható nők személyleírása: 

25-30 év körüli, 160-165 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú, barna hajú. A bűncselekmény idején a vállán egy kis fekete-fehér színű bőrtáskát hordott. Elkövetéskori ruházata: fekete sapka, fekete bőrdzseki, fekete szoknya, fekete cipő.

25-30 év körüli, vékony testalkatú, fekete hajú. A bűncselekmény idején a vállán egy piros-barna-fehér táskát hordott, kezében egy rózsaszín-kék szatyor volt, bal csuklóján szürke karórát, jobb csuklóján fekete karkötőt viselt. Elkövetéskori ruházata: fekete baseballsapka, fekete, kapucnis kabát, szürke szoknya, fekete sportcipő.

25-30 év körüli, 160-165 cm magas, hosszú, kissé melírozott hajú. A bűncselekmény idején a vállán egy fehér bőrtáskát hordott. 

Elkövetéskori ruházata: bőrdzseki, fekete szoknya, fekete cipő.

25-30 év körüli, 160-165 centiméter magas, hosszú, fekete hajú. A bűncselekmény idején a vállán egy fekete bőrtáskát hordott, kezében egy fekete-fehér nejlonszatyor volt. Elkövetéskori ruházata: fekete sapka, fekete kabát, barna és fehér mintás szoknya, fekete-fehér cipő.

.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak