m1baleset@pest.police.hu

2023. 03. 17., p - 05:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M1 autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség vizsgálatához kérnek segítséget a Pest vármegyei közlekedési vizsgálók.

Az M1 autópálya Budapest felől Győr irányába tartó pályatest 26+600 kilométer szelvényében, 2023. március 11-én 14 óra 30 perc körül halálos tömegszerencsétlenség történt. A Herceghalom térségében bekövetkezett közlekedési balesetben 41 jármű volt érintett. A tragédiában egy 44 éves budapesti férfi meghalt, további 39 ember megsérült - ketten életveszélyes, tizenketten súlyos, huszonöten könnyű sérüléssel kerültek kórházba.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, a halálos tömegszerencsétlenség okának és körülményeinek tisztázása - szakértők bevonásával - megkezdődött.

Ennek érdekében a közlekedési baleseti vizsgálók kérik, jelentkezzen, aki a balesettel kapcsolatban érdemleges információval, illetve mobileszközzel vagy fedélzeti kamerával rögzített kép-, vagy videofelvétellel rendelkezik! A rendőrség egy külön erre a célra elkülönített elektronikus postafiókot hozott létre, a jelentkezéseket az m1baleset@pest.police.hu e-mail címre várják!

Annak érdekében, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a jogcím nélküli előlegek kifizetésére minél hamarabb intézkedhessen, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tömegszerencsétlenség azonosított károsultjai kárigényeinek tekintetében soron kívül gondoskodik a szükséges rendőrségi igazolások kiállítására és megküldésére. A korábban említett m1baleset@pest.police.hu elektronikus címre várják az erre vonatkozó igénybejelentéseket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.