Rablás miatt keressük

2017. 09. 01., p - 18:02
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az óbudai nyomozók kérik az állampolgárok segítségét, egyezidáig ismeretlen személy azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága 01030/2177/2017. bűnügyi számon indított nyomozást rablás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2017. augusztus 7-én 15 óra 45 perckor Budapest III. kerületében, a Juhász Gyula utcán egy rollerező gyermeket fellökött és bántalmazott, valamint felszólította értékeinek átadására, majd elfutott a helyszínről.

Az elkövető  körülbelül 190 centiméter magas, sportos testalkatú, fekete hajú és barna szemű 18 év körüli férfi.

A bűncselekmény elkövetésekor fekete baseball sapkát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú számán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

0


Hírfolyam

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.