Szemtanúk jelentkezését várjuk

2018. 01. 29., h - 07:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a Győrben elkövetett postahivatal elleni rablás kapcsán újabb szemtanúk jelentkezését várja, és az ötszázezer forint nyomravezetői díjat továbbra is fenntartja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást 08000/11/2018. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján egy ismeretlen férfi 2018. január 19-én 11 óra 20 perckor fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolta a győri 6. számú postahivatalt. Az alkalmazottat megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel. A dolgozó a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzt átadta, amivel az elkövető elmenekült a helyszínről.

A bűncselekmény felderítése érdekében szükségessé vált több, a rendőrség előtt jelenleg még ismeretlen személy tanúkihallgatása.

A rendőrség várja:

  • annak a fehér Opel személygépkocsit vezető, kék inges férfinak a jelentkezését, aki járművével a cselekmény előtti percekben a Szabadság utcában, az iskola kerítésével szemben parkolt és láthatta a bűncselekményt elkövető személyt;
  • azon személyek jelentkezését, akik a bűncselekmény elkövetésének időpontjában, illetve azt követően a Szabadság utcában az iskola kerítésénél vagy a posta környékén tartózkodtak;
  • valamint azon személyek jelentkezését, akik a bűncselekményről, illetve annak elkövetőiről tudomással bírnak.

1

 A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon (9024 Győr, Szent Imre u.2-4. szám), vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es számon, valamint hívható a 06-96/417-329-es ügyeleti telefonszám is.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.