Szemtanukat keres a rendőrség

2023. 06. 09., p - 12:48
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felkérése szemtanukat keres a 05040/496/2023.bü számon indult hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett ügyében indult eljárás kapcsán.  

Az eljárás adatai alapján egy Mercedes típusú személygépkocsi vezetőjét közúti közlekedési szabályszegés elkövetése miatt a rendőrjárőr megkülönböztető hang és fényjelzés használatával ellenőrzés alá akarta vonni 2023. június 7-én, 15 óra 45 perc körül a 27-es számú főútvonalon Edelény és Sajószentpéter közötti útszakaszon. A sofőr azonban a rendőri jelzésekre nem állt meg, sőt több alkalommal veszélyeztette a hivatalos személyek és az adott útszakaszon közlekedő állampolgárok életét és testi épségét.

gonosz

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kéri, hogy aki bármilyen információval, fénykép vagy videófelvétellel rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a bejelentők rendelkezésére áll a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es - díjmentes - központi segélyhívó száma.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.