Szemtanúkat keresünk

2024. 04. 10., sze - 15:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

A Szegedi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 06010/1161/2024. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy gépkocsivezető 2024. március 30-án 11 óra körül Szegeden a Móravárosi körút és a Szél utca kereszteződéséhez érve, jobbra kanyarodása során nem adta meg az elsőbbséget egy biciklisnek, aki szabályosan haladt a gyalog- és kerékpárúton. Ennek következtében a kétkerekűvel közlekedő nő az ismeretlen hatósági jelzésű autó oldalának ütközött, majd a földre esett. A sértett a baleset során súlyos sérülést szenvedett.

A Szegedi Rendőrkapitányság azon szemtanúk jelentkezését várja, akik a fenti eseményt látták, esetleg arról felvételt készítettek, valamint érdemleges információval rendelkeznek a baleset körülményeivel kapcsolatosan. Jelentkezni a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (Szeged, Párizsi krt. 16-22. I. emelet), vagy telefonon a 06-62-562-400-as hívószám 14-25 vagy 10-85 mellékein, továbbá a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.

 

Polgárőr tartotta vissza a betörőt

Nem tudott ellopni semmit, mérgében végül egy autót rongált meg. A rendőrök kiérkezéséig a dunavecsei polgárőr visszatartotta a férfit.