Táskából emelték ki a pénzt

2019. 11. 17., v - 13:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök keresik a két férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/2583/2019. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján két férfi 2019. november 15-én 10 óra 45 perc körüli időben Budapest VI. kerületében egy Teréz körúti kávézóban az egyik vendég székre akasztott táskájából ellopott több mint százezer forintot.

A feltételezett elkövetőkről felvételek készültek.

'

"

+

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.