Vasúti sorompónak ütközött

2024. 03. 28., cs - 12:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

Nagyszentjánoson, a Banai úton közlekedett ismeretlen járművel egy sofőr 2024. március 25-én 15 óra 30 perc körül. Egy vasúti átjáróhoz érve figyelmen kívül hagyta a fényjelző készülék tilos jelzését, a sínekre hajtott, és a sorompónak ütközött, ami ettől letörött.

Az ismeretlen sofőr a baleset után adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.

A Győri Rendőrkapitányság a bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében kéri, hogy aki az ismeretlen járművel, vagy annak sofőrjével, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát. Bejelentés tehető továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon is.

 


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.