Legyen biztonságos az emlékezés!

2022. 10. 28., p - 08:20
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindenszentek és halottak napja idején rendőrök és polgárőrök vigyáznak a megemlékezők biztonságára, és segítik a temetők környékén közlekedőket Fejér megyében.

Mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, sírkerteket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával róják le kegyeletüket és emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében.

A zavartalan megemlékezés, a sértetté válás megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg alábbi tanácsainkat.

 

  • Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat. Kertes házak esetén igyekezzen megakadályozni a kerti kapu zárásával is, hogy az utcáról illetéktelen könnyű szerrel tudjon bejutni az udvarra. Tegyen meg mindent az ingatlana biztonsága érdekében még akkor is, ha rövid időre látogat el otthonról például a temetőbe!
  • A temetők környékén ebben az időszakban megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra, a tömegközlekedési eszközökön pedig zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!
  • Idős rokonait, szomszédjait kísérje el a temetőbe, így jobban tudnak vigyázni egymás biztonságára, értékeire és egymásra is.
  • A temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Iratait és lakáskulcsát soha ne tartsa egy helyen, ne tartsa PIN kódját bankkártyája mellett!
  • Ha kerékpárral, vagy gépjárművel érkezik, lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegyen igénybe! Járművét gondosan zárja be, és győződjön meg arról, hogy nem hagyott az utastérben látható helyen értéket!
  • Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor tegye a csomagtartóba, ne a helyszínen, a parkolást követően helyezze oda!
  • A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!
  • Ebben az időszakban gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak ki, legtöbben viszont autóba ülnek és az ország távolabbi részeibe is elutaznak, hogy leróják kegyeletüket. Fontos tudni, hogy emiatt ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedők számára.
  • Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! A súlyos sérüléssel járó balesetek már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhetnek. Ezért ebben az időszakban fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők a közutakon , elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedők ellen fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet – mint az elmúlt években, úgy idén is – a polgárőrökkel közösen biztosítják kollégáink.
  • Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. Kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról!
  • Javasoljuk, hogy az utazás előtt ellenőrizze gépkocsija műszaki állapotát, s amennyiben még nem tette, szereltessen fel téli gumiabroncsokat, amelyek használata a biztonságos közlekedés érdekében feltétlenül ajánlott. Az őszre jellemző ködös és esős időjárás miatt gyakran jelentősen csökkennek a látási viszonyok, az úttestre hulló falevelek miatt az útfelület csúszós, síkos lehet. Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Amennyiben nem rendelkezik kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsen útvonaltervet. 
  • A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Az előttünk álló időszakban főként a temetők környezetében megnő a gyalogosok száma. Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket!

 

Amennyiben bűncselekményt követtek el sérelmére, hívja a rendőrséget a 112-es hívószámon!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.