242 határsértő Csongrád megyében
Minden ötödik elfogott határsértő gyermek.

242 határsértőt, köztük 53 gyermeket fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a polgárőrséggel együttműködve az elmúlt 3 napban. A legtöbben Ásotthalom és Röszke külterületén próbálkoztak illegálisan bejutni a schengeni övezetbe.
2014. augusztus 22-én 19 órakor az ásotthalmi polgárőrség jelezte a rendőrség ügyeletére, hogy a település külterületén feltartóztattak 11 főt. A helyszínre érkező egyenruhások a 8 afgán, 1 iráni és 1 pakisztáni állampolgárt, valamint az őket segítő szerb állampolgárságú embercsempészt előállították. A martonosi férfi 200 euróért vállalta, hogy Szerbia területéről átvezeti Magyarországra a csoportot.
Ellene embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A legnagyobb számú csoportot 2014. augusztus 23-án 16 óra 35 perckor Röszke külterületén fogták el a rendőrök a röszkei polgárőrökkel együttműködve. A 21 koszovói és afgán állampolgár között 8 gyermek is volt.
A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.