3/48

2014. 10. 17., p - 13:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három embercsempészt fogtak el Csongrád megye rendőrei a Készenléti Rendőrség egyenruhásaival két nap leforgása alatt.

Egy Szeged irányába siető Opel Corsára lettek figyelmesek a Csongrád Megyei Rendő-főkapitányság Mélységi Migrációs Osztályának munkatársai az 55-ös főút 26. kilométerszelvényénél 2014. október 15-én 23 óra 40 perckor. A rendőrök az autó után indultak, majd amikor a Corsa a fény-és hangjelzés ellenére sem lassított, a járőrök a kocsi elé kerültek és megállásra kényszerítették a menekülő sofőrt. A jármű ellenőrzésekor kiderült, hogy az azt vezető 40 éves szír állampolgár négy honfitársát rejtegette a kocsiban.

Az illegális migránsok nem tudták igazolni személyazonosságukat, sem az ország területén való jogszerű tartózkodásukat, ezért idegenrendészeti eljárás indult ellenük. A sofőr ellen embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

Egy óra elteltével Röszkén a Kisszéksósi úton igazoltatott a Készenléti Rendőrség munkatársa egy szerb állampolgárságú férfit, aki nem tudott magyarázatot adni a Renault típusú járművében tartózkodó kilenc határsértőről. Kihallgatásakor elmondta, hogy Ausztriába szállította volna ’illegális utasait’.

Mórahalmon a Kissori úton ellenőriztek az egyenruhások egy Mercedes Sprinter típusú gépjárművet 2014. október 16-án 10 óra 15 perckor. A Készenléti Rendőrség járőre huszonkilenc személyt talált a kocsi csomagterében. Az iraki, afgán és szíriai határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult. Az embercsempészés bűntettének gyanúsítottja - egy 43 éves sajóbábonyi férfi – kihallgatásakor elmondta, hogy Nyugat – Európa lett volna az úti cél.


Kapcsolódó oldalak