Árokba hajtott az illegális migránsokat szállító autó sofőrje
A szerb járművezető a rendőröket látva gyorsításba kezdett a 8-as számú főúton.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján akartak megállítani egy szerb rendszámú autót 2021. február 8-án, 11 óra 30 perc körül a 8-as számú főúton, Márkó közelében. A sofőr azonban a rendőröket meglátva gyorsítani kezdett, és először egy autóspihenőbe, majd onnan kiérve egy vízelvezető árokba hajtott. A baleset során az elsődleges adatok szerint személyi sérülés nem történt.
Az Ausztria felé haladó gépkocsiban a 28 éves szerb sofőrön kívül öt személy utazott. Utóbbiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.
A járművezetőt előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.