Ausztriába akartak jutni
A belga gépkocsivezető három koszovói nőnek és nyolc gyermeknek nyújtott segítséget. Három férfi honfitársuk taxival akart külföldre jutni.
A NAV járőrei 2014. december 10-én 23 óra 55 perckor Hegyeshalomban, az egyik étterem parkolójában igazoltatták a belga honosságú Opel Zafíra gépkocsit és utasait. A járművet egy Belgiumban élő koszovói férfi vezette, felesége kísérőként utazott vele. Az autóban utazó három koszovói nő és a nyolc gyermek jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták és a továbbutazáshoz szükséges feltételekkel sem rendelkeztek. Pár napja a zöld határon gyalogosan jöttek hazánkba, ahol elfogták őket a rendőrök. A sofőr késő este a fővárosban vette fel gépkocsijába utasait, hogy Ausztriába szállítsa őket. A menekülteket az egyenruhások tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították. A 46 éves gépkocsivezető ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.
Az M1-es autópályán a Hegyeshalom irányába közlekedő magyar rendszámú taxi vezetője 2014. december 10-én 23 óra 11 perckor tett bejelentést a rendőrség ügyeletére. Három külföldi utast szállít Bécsbe, kéri az ellenőrzésüket, mert úgy véli, a külföldre utazáshoz okmányokkal nem rendelkeznek, Az autópálya járőrei egy benzinkútnál igazoltatták a három férfit, akik koszovói igazolvánnyal, érvényes úti okmányok és vízum nélkül akartak Ausztriába jutni. A rendőrök a koszovói migránsokat tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították.