Egy embercsempész és 17 határsértő Bács-Kiskun megyében

2022. 07. 03., v - 06:26
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat illegális migránst szállított a török sofőr, a Bács-Kiskun megyei rendőrök elfogták.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. július 2-án 23 óra 50 perckor Akasztó közigazgatási területén - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztály jelzése alapján -  egy autót ellenőriztek, amelyet egy török férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül 6 külföldi tartózkodott, akik szír és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A török állampolgárt előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. július 3-án 3 órakor egy 11 fős migránscsoportot tartóztattak fel Bácsbokodnál. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.

A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.