Egy embercsempész és 85 határsértő Bács-Kiskun megyében

2022. 06. 29., sze - 06:36
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

22 illegális migránst szállított az ukrán sofőr, a Bács-Kiskun megyei rendőrök elfogták.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásai 2022. június 29-én 4 óra 30 perckor Balotaszállás közigazgatási területén egy kisteherautót ellenőriztek, amelyet egy ukrán férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül 22 külföldi tartózkodott, akik szír és afgán állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. Az ukrán állampolgárt előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. június 29-én 0 óra és 6 óra között 10 esetben 63 illegális tartóztattak fel a megyében. A magukat szír, afgán, bangladesi, indiai, tunéziai, török és iraki állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.

A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.