Elfogták az embercsempészeket

2021. 10. 23., szo - 19:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei elfogtak három osztrák és egy koszovói állampolgárt, akik 7 migránsnak nyújtottak segítséget az országhatár illegális átlépésében.

A rendőrök lakossági bejelentés alapján 2021. október 23-án 17 óra 40 perckor Domaszék külterületén, az 55-ös számú főúton vontak intézkedés alá három, egymás mögött haladó osztrák honosságú személyautót, illetve azoknak sofőrjeit és utasait. A járőrök az autók átvizsgálása során az utasterekben összesen 7 illegális migránst találtak. A határsértők magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Az egyenruhások az elkövetőket előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfajult a haragos viszony

Gyújtogatásig mérgesedett két férfi vitája. A berettyóújfalui rendőrök rongálás miatt nyomoztak.

 

Vissza a hűvösre

A püspökladányi rendőrök elfogták azt a 24 éves helyi lakost, aki nem tétlenkedett egy hónappal ezelőtti szabadulása óta.

 

Vérüket adták

A Szekszárdi Területi Vérellátó Központ a Dombóvári Rendőrkapitányság épületébe szervezett véradást.

 

Közösen óvjuk a Tisza-tavat és környezetét

A rendőrség és társszervei a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Biztosság tiszabábolnai soros értekezletén a nyár hátralévő időszakára vonatkozó feladatokat egyeztetettek.