Embercsempész és migránscsoportok Bács-Kiskun megyében

2022. 03. 10., cs - 06:10
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a bűncselekménnyel gyanúsítható ukrán férfit őrizetbe vették. A határsértőket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

A Kalocsai Rendőrkapitányság járőrei 2022. március 9-én 22 óra 45 perckor Kalocsán intézkedés alá vontak egy járművet, amelyet egy ukrán férfi vezetett. A kocsiban a rendőrök a sofőrön kívül további öt külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a 29 éves ukrán állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A férfit előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A Bács-Kiskun megyei járőrök további, nagy létszámú csoportokat is feltartóztattak az elmúlt órákban. Kelebia térségében tegnap este 22 óra 15 perckor 11, Homorúdnál pedig ma 0 óra 10 perckor 12 határsértőt tartóztattak fel. A csoportok tagjai – akik szírnek és afgánnak vallották magukat – sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért mindannyiukat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!