Embercsempész okozott balesetet az M19-es autóúton

2022. 06. 20., h - 06:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 21 éves moldáv sofőr által szállított kilenc migráns férfi mindegyike megsérült a balesetben.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2022. június 20-án 1 óra 45 perc körül az M1-es autópályán akartak ellenőrizni egy lengyel rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője menekülni próbált, a rendőri jelzést követően nem állt meg, majd az M19-es autóútra tért le Győr irányába.

A lengyel jármű az M19-es autóút 7. kilométerszelvényében, Győrszentiván térségében 2021. június 20-án 2 óra 5 perckor az autóút kihajtójánál kialakított szalagkorlátnak hajtott, és átszakítva azt a feje tetején állt meg egy több méteres mély árokban. A járművet egy 21 éves moldáv férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 9 – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A baleset miatt a moldáv gépkocsivezető és az autó utasterében utazók mindegyike megsérült. A sérülteket a mentők kórházba vitték, ellátásuk folyamatban van.  

A közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A külföldiek az orvosi ellátás, és a meghallgatásuk után - a hatályos magyar jogszabályok értelmében - visszakísérésre kerülnek az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsivezető orvosi ellátása és előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.