Embercsempészeket fogtak Röszkénél

2022. 02. 27., v - 10:14
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai elfogtak két szerb állampolgárt, akik hét határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A sofőr és társa 2022. február 27-én 6 óra 55 perckor belépésre jelentkeztek egy szerb honosságú mikrobusszal a Röszke autópálya határátkelőhelyen. A vámvizsgálat során a pénzügyőrök az autó rakterében dobozokban megbújva hét határsértőt találtak, akik indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A feltételezett elkövetőket a rendőröknek átadták, majd őket a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol elszámoltatásuk folyamatban van.

A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.