Határátlépők és embercsempészek rendőrkézen

2014. 10. 15., sze - 11:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autópályán, parkolóban és egy belvárosi hotelben is igazoltattak külföldieket a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében.

A Győr-Moson-Soporn Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 14-én 9 óra 34 perckor arról érkezett bejelentés, hogy az egyik győri hotelben jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldiek szálltak meg. A helyszínre kiérkező járőrök a vendéglátóhelyen igazoltattak 9 szír állampolgárt, köztük 5 gyermekkorút, akik belföldi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Az egyenruhások a migránsokat előállították.

A készenléti rendőrök 2014. október 14-én 15 órakor az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében ellenőriztek egy személygépkocsit. A járműben egy német állampolgárságú gépkocsivezető a mellette ülő társával 3 szír állampolgárt szállított Ausztria irányába. Az igazoltató rendőröknek a személygépkocsiban utazó migránsok nem tudták hitelt érdemlően igazolni belföldi tartózkodásukat és továbbutazáshoz szükséges okmányokkal sem rendelkeztek. A gépjárművezető és társa igazoltatása után a járőrök megállapították, hogy a szíreket jogellenesen akarták külföldre átszállítani. Az intézkedők a két német férfit embercsempészés bűntett elkövetésének gyanújával, a szíreket tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra.

Szintén a Készenléti Rendőrség beosztottjai állítottak meg két taxit közúti ellenőrzés céljából az M1-es autópályán Hegyeshalomnál 2014. október 14-én 16 óra 10 perckor. Mindkét személygépkocsiban 3 szír állampolgárt igazoltattak, akik továbbutazásukra alkalmas okmányt átadni nem tudtak. A külföldieket tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították.

A mosonmagyaróvári rendőrök migrációs ellenőrzést hajtottak végre 2014. október 14-én a hegyeshalmi vasútállomáson várakozó nemzetközi gyorsvonatokon. A járművek utasai közt 11 óra 17 perckor egy koszovói férfit, 21 óra 10 perckor 2 szír állampolgárt igazoltattak. A Bécsbe tartó migránsok jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították őket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 14-én 16 óra 15 perckor arról érkezett bejelentés, hogy az egyik győri bevásárlóközpont parkolójában kihelyezett bemutató pavilonokban feltehetőleg külföldi állampolgárok költöztek be.

A helyszínre kiérkező rendőrök a faházakban 7 afgánt ellenőriztek. Az igazoltatást követően a járőrök megállapították, hogy a migránsok az egyik magyar befogadó állomást engedély nélkül hagyták el, feltehetőleg külföldre akartak eljutni. Az afgánokat előállították.


Kapcsolódó oldalak